Kiállítások


Az egykori, felújított istállóépület bejárata


Az istálló belső udvara   A Látogatóközpont bejárata, amely a belső udvarról közelíthető meg

Az egykori nagyistálló épületében a Károlyi családnak szentelt kiállítást rendeztek be. Az interaktív tárlat több tematikus egységből áll.



A Károlyi család története

A kiállítás a fehérvárcsurgói birtok szerzőjének életútjától a jelenleg a kastélyban élő Károlyi György tevékenységével bezárólag mutatja be a család 19-20. századi történetét, kiemelve legjelentősebb személyiségeit. A leírásokat archív fotók, valamint korabeli folmrészletek vetítése egészíti ki.



Károlyi György családja és a zene

A főúri élethez szorosan hozzátartozott a zenehallgatás és a zenélés, a csurgói kastélyban pedig - akárcsak a nagykárolyi kastélyban és a pesti plaotában - tartottak zongorát. Az 1820-30-as években Károlyi György gróf színház- és operarajongóként rendszeresen látogatta a Pesti Német Színházat. Liszt Ferenc magyarországi útja során személyesen találkozott vele és feleségével.

A leírások mellett a Károlyi család által kedvelt komolyzenei művek is meghallgathatók.



A Károlyiak és a színház

A kiállítási anyag bemutatja a Károlyi családot mint a kultúra mecénását, valamint a színházalapító Károlyi István művézeti tevékenységét. A leírásokat korabeli magyar filmrészletek vetítése egészíti ki. 



A Károlyiak utazásairól

A 19-20. századi utazásokat bemutató leírások, fotók mellett Károlyi István személyes műtárgygyűjteménye is megtekinthető: a kisművézeti tárgyakból álló tárlat a világ minden tájáról származó használati tárgyakat és vallási, rituális eszközöket mutat be.



A Károlyiak kastélyai és palotái

Az arisztokrata életformát fémjelző kastélyok, paloták és vadászkastélyok mellett a család pesti palotái is bemutatásra kerülnek.



A fenti kiállítások a kastélylátogatás belépőjegyével látogathatók.

Amennyiben csak a Látogatóközpont kiállításainak megtekintésére kerül sor, a belépés díja: 2 000 Ft/fő (felnőtt); 1 000 Ft/fő (diák, nyugdíjas).

Megosztás a közösségi oldalakon