Exkluzív élmény, inkluzív szellemiség.
Első alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs a kastélyban • Altalena/ARSO Kortárs Zenei Napok, amelynek a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély ad otthont. A háromnapos fesztivál célja, hogy a kortárs klasszikus zenét nyitott, közvetlen és személyes élménnyé tegye, ahol a művek mellett az alkotókkal való találkozás és közös gondolkodás is a program szerves része.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a New York-i Altalena együttműködésében létrejövő fesztivál exkluzív helyszínt és világszínvonalú művészeket kínál, ugyanakkor befogadó, barátságos légkört teremt. A közönség aktív résztvevője lehet a programoknak, kérdezhet, beszélgethet az alkotókkal, és betekintést nyerhet a kortárs klasszikus zene kulisszái mögé. A koncertek mellett filmvetítések, improvizációs estek, workshopok, elektronikus zenei produkciók és családi programok kínálnak új nézőpontokat a kortárs zenéhez, megmutatva annak sokszínű kapcsolódásait más művészeti területekhez.
A fesztivál művészeti vezetője Dobri Dániel zeneszerző. A rendezvény az ő, valamint Balog Alexandra zongoraművész, az Altalena alapító-művészeti vezetőjének közös víziójára épül Szende Natalie zeneszerző művészeti munkatárs közreműködésével.
Szervező: Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Együttműködő partnerek: Altalena • Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola • Károlyi Kastély • Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium • Tenger Média
Napijegy: 3.500 Ft
Fesztiválbérlet: 8.000 Ft
(Diákok, pedagógusok és nyugdíjasok számára kedvezményes jegy váltható.)
Jegyvásárlás:
Program: