Konferenciaközpont

A fehérvárcsurgói Központ kulturális tervezete európai irányítottságú, a kölcsönösség és nyitottság eszméit tartván szem előtt egy olyan történelmi időszakban, amelyben Magyarország az Európai Unió tagjává vált. Így céljául tűzi ki egyszer s mind:

* Európa alaposabb ismeretét Magyarország és a magyarok számára,

* Magyarország és a magyar kultúra bemutatását Európa országai és népei számára.

Történelmi műemlék nyitva a nagyközönség számára

 A Kulturális Találkozó Központ nyitva áll a látogatók előtt, és elkötelezi magát a kulturális turizmus fejlesztése mellett. Így az Alapítvány, összhangban a tervezettel, jelentős területet szán a kastély belső terében Magyarország és általában a magyarok történelmi, gazdasági, társadalmi, geopolitikai és kulturális jellemzőinek bemutatására. Ennek megvalósítása azonban nem egy statikus múzeum mintájára történik: e részleg a látogatót olyan „felfedező körútra” invitálja, mely egyfelől ismereteket nyújt Magyarországról, másfelől arra sarkallja a látogatót, hogy az országról szerzett ismereteit, annak minden aspektusában folyamatosan bővítse és elmélyítse. A kastélyban működő szálloda és étterem pedig a vendégek kényelmét szolgálja.

 

Európai dokumentációs, kutató és továbbképző központ

 Az Európai Kulturális Találkozó Központ 2000 óta otthona a Fejtő Ferenc Könyvtárnak és Archívumnak, valamint 2011 óta a genealógus és heraldikus Vajay Szabolcs Könyvtárának és Archívumának. Mindkettő a kutatók rendelkezésre áll lehetőséget biztosítva a helyszínen történő tudományos munkavégzésre.

 

Találkozóhely

 A kastély biztosítani tud minden szükséges helyiséget és felszerelést szimpóziumok, konferenciák, gyűlések, lelki napok, tanfolyamok, találkozók és fogadások rendezéséhez, bentlakásos formában is. Ugyanezen termek helyet adnak majd akár egyidejűleg, állandó, illetve időleges kiállításoknak.  Maga az alapítvány rendszeresen szervez nemzetközi konferenciákat, kiállításokat és koncerteket. Végül a kastély belső és külső kiképzése tökéletesen alkalmassá teszi rendezvények és szabadtéri előadások befogadására is. A kutatók és bentlakásos összejövetelek résztvevőinek az elszállásolása magában a kastélyban valamint a közvetlen közelében fekvő melléképületben történik. Az étterem mindennap nyitva (francia és magyar konyha).

Egyedi együttműködés az Állam, a helyi Önkormányzatok és az Alapítvány között

 A Károlyi József Alapítvány által kidolgozott kulturális hasznosítási terv a Magyar Állam támogatását élvezi. Az Állam az ingatlan tulajdonosa marad, használatát az Alapítványnak átadja. Maga az Alapítvány Fehérvárcsurgó község és a műemlékekben különösen gazdag Fejér megye fejlődési követelményeivel összhangban kívánja folytatni tevékenységét.

A család részvétele és szerepe

 

A Kulturális Találkozó Központok nemzetközi koncepciója szerint a műemlék történelmi jelentőségének megóvása elsőrendű feladat, túl azon a funkción, melyet az épület újonnan felvállalt. A család tagjai aktív együttműködésükkel és jelenlétükkel biztosítják a Központ ismertté tételét Magyarországon és külföldön egyaránt.

 

A Kulturális Találkozó Központok Európai Hálózata

 Ez a hálózat, melynek tagjai egy, a francia Művelődési Minisztérium által jóváhagyott Charta előírásai szerint működnek, az elmúlt utolsó években az Európai Tanács indíttatására nemzetközi dimenziót nyert. A fehérvárcsurgói központ az első ilyen jellegű kezdeményezés Magyarországon. (www.accr-europe.org)

Share